A Karácsony mindig is közel állt a szívemhez, mivel sok szép gyermekkori emlék fűz hozzá, de idén még inkább különleges az Ünnep, hiszen ez a kisbabánk első karácsonya.

Tavaly szenteste fedtük fel a család előtt, hogy kislányt vagy kisfiút várunk. Hatalmas volt az öröm, az volt az első karácsonyozás az új otthonunkban. Előtte 30 éven át – kivétel nélkül – a szüleimnél töltöttük a December 24-ét.

Nagyon szeretnénk átadni a kislányunknak ennek az Ünnepnek a szeretetét és varázsát, így idén szeretnék új karácsonyi családi hagyományokat is teremteni. Úgy gondolom, a családi tradíciók és közös élmények, szokások erősítik a családi köteléket és az összetartozás érzését.

„Még egy kis bejglit?” karácsonyi beszélgetős kártyajáték

Amint kibontottam a „Még egy kis bejglit?kártyajátékot, az volt az első gondolatom, hogy biztos, hogy mostantól a Karácsonyaink egyik alapkelléke lesz és hagyománnyá válik a vele való játék a családi vacsorák után. Ahogy mi változunk, úgy változhatnak a kérdésekre adott válaszaink is évről évre. Ami kifejezetten tetszik benne, hogy egyaránt vannak benne vicces könnyedebb és megható mélyebb kérdések is. Így, ha nyitott társaságról van szó, garantált egy jó beszélgetés nagy nevetésekkel és könnyes összeborulásokkal úgyszintén. Nagyon várom már, hogy pár év múlva a kislányommal együtt tudjunk játszani vele Karácsony napján!

A Még egy kis bejglit? megálmodója csomagajánlatokkal is készült, így többféle szettet is tudtok vásárolni.

Ide kattintva találod a „Még egy kis bejglit?” karácsonyi kártyajátékot

Ide kattintva találod a „Még egy kis bejglit?” Instagram oldalát

Szívből ajánlom Nektek egy meghitt Karácsonyhoz! ꨄ

 

Polaroidos adventi naptár

A másik újdonság idén Karácsonykor a polaroidos adventi naptár és már most imádjuk ezt az új  családi hagyományunkat! Ebben az évben nem ajándékokat veszünk ki a naptárból, hanem polaroid képeket teszünk be az adott nap egyik szép családi pillanatáról. A jövő évi ajándékunk pedig az elmúlt évek csodás emlékei és ezt így folytatjuk és hangolódunk a Karácsonyra minden Decemberben! Szerintem zseniális! 🙂

Csodás készülődést kívánok Nektek! ꨄ

Köszönjük, hogy támogatod a családi vállalkozásunkat!

Booking.com